2. Gyerünk kislány

Alana White

Hajamat egy törölközővel törölgetve lépek ki a fürdőszobából, az ágyamon pihenő telefon végszóra csörren meg. Elsétálok a csörgő készülékig, majd a képernyőt megpillantva mosollyal az arcomon fogadom a hívást.
- Csak nem hiányzom? - cukkolom a vonal másik végén lévő fiút, aki kérdésemet hallva elneveti magát.
- Ne reménykedj - szól vissza, mire automatikusan forgatom meg a szemeimet. A telefont a fülemhez fogva sétálok vissza a fürdőbe, a törölközőmet az ajtóra szerelt fogasra akasztom, majd a tükör elé sétálok. Annak ellenére, hogy már este hét óra is elmúlt meglehetősen nagy a hőség odakint, így nem szánok időt arra, hogy megszárítsam a hajam, egyébként is jobban szeretem, mikor természetes hullámokban van. - Csak azért hívtalak, hogy elmenjek-e felétek, vagy van aki lehozzon a partra? - tereli Ash komolyabb téma felé a beszélgetést.
- Ryan jön értem, de azért kösz - válaszolok, miközben arcomra mosoly ül ki, pusztán a gondolatra, hogy eszébe jutottam.
- Remek alkalom, hogy elmond neki az egyetemet - vágja rá majdnem azonnal legjobb barátom. Sóhajtok. Nem szeretnék ismét belemenni ebbe a témába, bár tegnap este óta, mióta beszélgettünk Ashtonnal alaposan átrágtam magam a témán, és rájöttem, hogy igaza van. Nem húzhatom sokáig, hogy beszéljek Ryannel, és jobb is lesz minél hamarabb túl esni ezen a beszélgetésen.
- Megígértem, hogy minél hamarabb elmondom neki, nem? - kérdezem, miközben kihangosítva a telefont a fürdőszobaszekrény egyik polcára teszem azt.
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam, hogy téged ennél többet kell győzködni. Szóval lökök rajtad még párat. Tudod, hogy csak neked akarok jót - közli velem a tényeket, amikkel egyébként magam is tisztában vagyok.
- Igen, tudom - válaszolok. Elbambulok a fürdőszoba egy jelentéktelen pontjának figyelése közben, így mikor Ash elköszön meg kell ráznom magam, hogy ismét képbe legyek azzal, mi zajlik körülöttem. Mivel nem sok kedve volt eljönni a mai parton rendezett buliba, még egyszer megígértetem vele, hogy ott találkozunk, majd ezután bontjuk a vonalat. A telefonom kegyetlenül közli velem, hogy bizony igen tisztességesen elpazaroltam a készülődésre szánt időm nagy részét, így kapkodva kezdem összeszedni magam. Mivel a parton leszünk, sminket nem rakok föl, ruhát illetően is inkább a kényelemre, mintsem az eleganciára megyek rá. Ez az oka, hogy hosszas gondolkodás után egy farmersortot, és egy fehér lenge pólót veszek föl. Miután a táskámba is bepakolok minden olyan dolgot, amire úgy vélem, hogy szükségem lehet elhagyom a szobámat. Az ajtót ismét nyitva hagyom, Anyán kívül most sincs itthon senki, ő pedig kétlem, hogy bármiért is beakarna menni a szobámba.
- Szia - köszönök, mikor az utolsó lépcsőfokról lelépve megpillantom Anyát a nappaliban vasalni. A tévé felől hirtelen felém fordul, ahogy meglát arcán mosoly terül el. Kissé bűntudatom van, amiért itthon hagyom, de erre a kis bulira még azelőtt ígérkeztem el, hogy Anya értesített volna arról, hogy ezen a héten többet lesz itthon, mert velünk szeretne lenni. És mivel a házban ilyenkor egyedül szoktam lenni, nem sokat gondolkodtam rajta, hogy mit válaszoljak a meghívásra.
- Csinos vagy - állapítja meg, miután alaposan végigmér. Homlokomat ráncolva nézek Anyára, pontosan tudom, hogy az ő szemében akkor is csinos lennék, ha egy kukás zsákot húznék magamra, ennek ellenére megköszönöm a megjegyzését.
- Megvárjalak este? - kérdezi, miközben figyeli, ahogy próbálom magamra kínlódni a tornacipőmet.
- Nem tudom, mikor jövök. Nem akarom, hogy sokáig fent keljen maradnod - válaszolok, ajkaimat leheletnyit elhúzva. Anya elneveti magát, pillantását rólam a vasalódeszkán pihenő ruhadarabra viszi.
- Mindig elfelejtem, hogy ti már más kategória vagytok, mint mi voltunk. Mikor én annyi idős voltam, mint te most, akkor én ilyenkor már otthon voltam. Nem pedig ilyenkor mentem el otthonról - meséli, mondandója végét halkan elnevetve.
- Nem fogok túl későn jönni - nyugtatom meg Anyát, habár nem vagyok teljesen biztos szavaim hitelességében. Ritkán fordul elő, hogy rátudnak venni ilyesmire, de olyankor általában mindig úgy osonok be hajnalban a házba, mint egy betörő, hogy még véletlenül se fussak össze Anyával, mikor ő munkába indul éppen.
- Ráérsz drágám. Érezd jól magad - mosolyog rám, majd füle mögé tűr egy tincset, ami a feje tetejére kötött lófarokból szökött ki. - Most jut eszembe. A többiek mit szóltak az egyetemhez? - kérdezi izgatottan, mire azonnal zavartan kezdem harapdálni alsó ajkamat. Tudom, hogy Anyának sokat jelent ez az egész, ahogy azzal is tisztában vagyok, mennyire büszke rám azért, mert felvettek az egyetemre. Félek, rosszul esne neki ha megtudná, hogy Ashen kívül még senkinek nem mondtam el, bár biztos vagyok benne, hogyha elmagyaráznám neki, hogy ez miért van, akkor megértené.
- Jól fogadták. Mindenki örült neki, bár sajnálják, hogy ilyen hamar el kell utaznom - válaszolok, még mielőtt végiggondolhatnám.
- Mondtam, hogy minden rendben lesz - reagál Anya. Mielőtt bármit is mondhatnék, dudaszó hasít közénk, ami egyértelműen adja tudtunkra, hogy megjöttek értem. Egy gyors búcsúzkodás és egy 'Vigyázz magadra' felszólítást követően elhagyom a házat, a sötétkék dzsip már ott áll a ház előtt. Nevetni kezdek, mikor a platóján ismerős arcokat vélek felfedezni, mindenki integetve üdvözöl, miközben én az anyósülés felőli oldalra sétálok.
- Szia - köszönök mosollyal az arcomon a vezetőülésben ülő fiúnak, aki féloldalas mosolyával üdvözöl. Szeme előtt napszemüveg pihen, sötét haja gondosan felzselézve díszeleg a fején, egy világos rövidnadrágot és egy fekete pólót visel. Mielőtt bekötném az övemet közelebb hajolok hozzá, ajkaimat az övére nyomom, ám mivel a platóról igen sürgető hangnemben érkeznek a megjegyzések, egy nevetés megejtése közben eltávolodok Ryantől.
A partra vezető út alatt keveset beszélgetünk, a rádió halkan bocsájtja ki magából a jobbnál jobb slágereket, így még a néha beálló csönd sem olyan kellemetlen. A Nap már lemenőben van, sugarai sárgás fénybe borítják a partot, ahogy Ryan leparkol távolból már látni a gyülekező tömeget. A platóról sorra ugrálnak le az eddig ott utazók, mindenki mosollyal az arcán, öleléssel köszön, majd miután Ryan bezárja a kocsit, elindulunk. Ujjait azonnal összekulcsolja az enyémekkel, felnézve rá küldök felé egy mosolyt, majd tekintetemmel villámgyorsan átszaladok a parkolón, kíváncsian keresem Ashton autóját. Mivel még csak az övéhez hasonlóval sem találkozom, szó nélkül haladok tovább a többiek mellett, mindenki izgatottan várja, mi is lesz ennek az egésznek a vége. A bulit egy tavaly végző srác rendezi, Ryan elmondása szerint ha valamihez, akkor a bulirendezéshez nagyon ért, valószínűleg ez az oka annak, hogy mindenki majd kiugrik a bőréből. Ahogy közeledünk a buli központjához, egyre több ismerős arccal találjuk szembe magunkat, mindenki hatalmas mosollyal az arcán üdvözöl minket, miközben eligazítanak, hogy mit merre találunk.
- Elmegyek, hozok valamit inni - szólok oda Ryannek, majd miután bólint egyet elengedem a kezét, és elindulok. Gyerekkorom óta erre a strandra járunk a szüleimmel, mindent tudok, pontosan merre van, így már rutinosan indulok el a büfék felé. A körülbelül pár perces séta során több ismerős arccal is találkozom, a többségüket csak látásból ismerem, de ettől függetlenül mindenkivel összemosolygunk. Bár, elé sok más lehetőség is van, én mégis ahhoz a büféhez állok be, ahol a leghosszabb a sor, ujjaimmal a pulton dobolva várom ki, hogy sorra kerüljek. Mikor végre sorra kerülök megszólalnom sem kell, csupán elmosolyodom, és a velem szemben álló nő hatalmas mosollyal az arcán kezd el tolakodni, hogy elhagyva a kis bódét köszönhessen.
- Drágám - ölel meg, kezével párszor végigsimít a hátamon. Ahogy eltávolodunk szemével szokásához híven többször is végigmér, függetlenül attól, hogy majdnem csak minden nap lát, ezt mindig megteszi. - Hogyhogy itt? - kérdezi, miközben kezemnél fogva kicsit arrébb húz.
- Lesz egy kisebb buli itt lent a parton - válaszolok. Emilie arcára mindent sejtető mosoly ül ki.
- Csak okosan. Ha bármi kell, itt vagyok - simít végig az arcomon, mire bólintok. - Anyud mesélte, hogy megjött a levél az egyetemről. Gratulálok. Mikor utazol? - kérdezi fülig érő mosollyal, miközben visszamegy a bódéba, és a pulthoz sétál. Szinte automatikusan nézek körbe, van-e körülöttünk olyan, akinek esetleg még nem kéne hallania, majd miután megnyugszom, hogy csupa olyan, akit valószínűleg legkevésbé sem érdekel a téma, közelebb lépve a pulthoz Emiliehez fordulok.
- Jövő hónapban - mosolygok vissza rá kicsit szerényebben. Emilie homlokán tucatszámra jelennek meg a ráncok, kezeivel megtámaszkodik a pulton.
- Hova tűnt a lelkesedésed? - kérdezi, miközben kivesz egy üveg ásványvizet a hűtőből, és a mögöttem álló férfi kezébe nyomja.
- Lelkes vagyok, csak egy kicsit tartok tőle - válaszolok vállamat megrántva. Nagynéném komoly arccal fürkész, már várom, mikor teszi fel a következő kérdést, miszerint a barátaim mit szóltak hozzá, ehelyett azonban csak elneveti magát.
- Minden rendben lesz. Csak hozd a formád, és nem lesz baj - kacsint rám, mire halk nevetés szökik ki belőlem.
- Majd igyekszem. Most viszont megyek, már várnak - kezdek búcsúzkodni. - Hétvégén várunk - közlöm Emilievel, bár teljesen feleslegesen, hisz az évek alatt teljesen alapvetővé vált, hogy vasárnap mindannyian együtt ebédelünk. Tény, hogy az elmúlt időszakban - mint sok más is - ez is megváltozott, de igyekszünk a lehető legtöbb dolgot ugyanúgy csinálni ezek után, csak Apa nélkül.
- Apátok jön? - tesz fel még egy kérdést a hatalmas barna szemekkel megáldott nő, mire csak nemlegesen megrázom a fejem. Biccent, majd intek neki és elindulok visszafelé.
- Az üdítők? - tárja szét a két kezét Ryan, mikor visszaérve hozzájuk megpillant. Kikerekedett szemekkel kapok a fejemhez, rám jellemző, hogy pont azt felejtettem el, amiért tulajdonképpen indultam.
- Elfelejtettem, ne haragudj. Visszamegyek érte - válaszolok nevetve, mire a velem szemben álló srác is elneveti magát.
- Hagyd csak, majd én hozok - mondja, majd miután egy csókot nyom a homlokomra, már el is indul.

Ashton Irwin

- Ki is rendezi ezt a bulit? - kérdezi Calum, mikor a parkolóban leállítom az autó motorját. Az anyósülésen ülő srác kételkedő arckifejezéssel nézi a parton összegyűlt embertömeget a szélvédőn keresztül, akárcsak nekem, számára is kérdéses, hogy ez a buli valóban olyan jó lesz, mint amilyennek beharangozták. 

- Egy volt osztálytársam - válaszolok, hangomból tisztán hallhatóan hiányzik a lelkesedés. Calum pislog párat, majd kiköti magát, és kiszáll az autóból. Követem a példáját, a kocsit bezárva indulunk el a partra, miközben napszemüvegemet a szemem elé tolva kímélem meg magam attól, hogy hunyorognom kelljen. Kezeimet zsebre dugom, mindentől függetlenül kíváncsi vagyok, mi lesz ebből az egészből, tény, hogy Matt mindig jó bulikat csinált, de az sem kétség, hogy nekem is és neki is más az elképzelésünk arról, milyen egy jó buli. Miközben sétálunk egyre beljebb, egyre több ismerős arc tűnik fel, több emberen elcsodálkozom, nem ilyennek emlékeztem rájuk. 

- Látod valahol Alanat? - fordulok a mellettem sétáló Calum felé, aki napszemüvege mögül fürkészi a tömeget. 

- Nem - válaszol nemes egyszerűséggel, kezeit mellkasa előtt összefonva dől neki az egyik öltözőkabin falának, ami mellett az imént megálltunk. Telefonomat előhúzom a nadrágom zsebéből, de aztán hamar rájövök, hogy kicsi az esély arra, hogy telefonja csörgését meghallja, így új ötletet kell kieszelnem, hogy hogyan is találhatnám meg. Nem kell sokáig gondolkodnom, hogy rájöjjek; az egyetlen mód, ha elindulunk valamerre, és előbb vagy utóbb csak összefutunk valahol. 

- Legalább igyunk valamit, ha már itt vagyunk - gondolkodik hangosan Cal, az egyik asztalról könnyed mozdulattal kap fel egy piros műanyagpoharat, amibe igen rosszat sejtető színű folyadék van. Elhúzom a szám, Calum fintorogva szagol bele a pohárba, majd megrántja a vállát, és isteneset kortyol annak tartalmából. - Rosszabbra számítottam - nyugtázza, szemmel láthatóan megkönnyebbül egy kicsit.
- Ez hányadik? - kérdezem mosollyal az arcomon Calumot nagyjából fél óra elteltével, mikor egy újabb poharat kap a kezébe. egy épp velünk szembe jövő lánytól.
- Talán a harmadik - válaszol nemtörődöm hangsúllyal, mielőtt belekortyolna a folyadékba. Unottan nézek körbe, már igencsak kezd besötétedni, így félő, hogyha nem találom meg hamar Alanat, akkor ma már nem találkozunk. Magasságomnak hála viszonylag könnyen tudom átfésülni a tömeget, de mint eddig, most sem látok senki olyat, aki akárcsak egy kicsit is hasonlítana legjobb barátomra. Sóhajtok, erős késztetést érzek, hogy írjak Alananak egy SMS-t, miszerint itt voltunk, de mivel sehol nem találtuk elmentünk, és holnap majd látjuk egymást, de mielőtt erre végleg rászánnám magam, az alig pár száz méterre lévő mosdóból egy ismerős srác lép ki, szerencsémre mielőtt eltűnhetne a tömegben ő is észrevesz, így felém indul el.
- Hát ti? - lép elénk mosolyogva Ryan, miközben kézfogásra nyújtja a kezét. Gondolkodás nélkül rázom meg a kezét, ezt követően Calummal is kezet ráznak, függetlenül attól, hogy még soha nem találkoztak. Ryan kérdése nem ér váratlanul, a gimnáziumi évek alatt végig nagyon jóba voltunk, ezért sem lep meg, hogy ő is tisztában van vele, hogy ez a buli mennyire nem az én világom.
- Alana vett rá, hogy eljöjjek, de pont őt nem találom sehol - válaszolok, kezeimet zsebre dugom. Bízok benne, hogy Ryan megtudja mondani merre találom, elvileg együtt jöttek, meg mégiscsak a barátnőjéről van szó.
- Mikor eljöttem még a stégnél volt a többiekkel - válaszol fel nem tett kérdésemre volt osztálytársam, beszéd közben érdekes arckifejezés szalad át az arcán. - Mit szólsz ahhoz, hogy Lanat felvették az egyetemre? - kérdezi, kezeit összefonja a mellkasa előtt.
- Örülök, végül is azóta ezért küzdött, hogy elkezdte a gimnáziumot - válaszolok őszintén, függetlenül attól, hogy látom Ryannek mennyire nincs ínyére a dolog. Valamilyen szinten megértem Ryant, azóta egy pár alkotnak Alanaval, hogy a lány elkezdte a gimnáziumot, éppen ezért nem lep meg, hogy a srácot kissé elszomorítja, hogy a barátnője több ezer kilométerre innen fog egyetemre járni.
- Igen - motyogja Ryan, torkát megköszörülve egyenesedik ki. - Most megyek, nézzétek meg Alanat a stégnél - kezd búcsúzkodni, majd miután ismét kezet fog mindkettőnkkel, már el is megy. A tömegnek hála, az egyébként pár perces sétából a stégig, kis híján negyed órás séta kerekedik, remélem, hogy ez idő alatt Alana nem indult meg semerre, bár valószínűleg akkor összefutottunk volna. A stéghez közelítve egy hat fős társaság körvonalai rajzolódnak ki előttem, hangosan beszélgetnek és nevetgélnek, ezt már ilyen távolból is hallani lehet. Abban, hogy jó társaság felé közelítünk, csupán akkor bizonyosodom meg, mikor egy alacsonyabb női alak kezd el felénk közeledni, pár másodperc elteltével pedig két kar tekeredik a nyakam köré, az ölelést azonnal viszonozom.
- Szia Calum - köszön mosollyal az arcán Alana a mellettem szobrozó fiúnak, aki poharát felemelve üdvözli a lányt. - Azt hittem, már nem is jössz - fordul felém, a nem messze tőlünk elhelyezkedő lámpa félig megvilágítja arcát.
- Már itt vagyunk egy ideje, csak nem tudtam merre keresselek - válaszolok őszintén. - Találkoztam Ryannel - közlöm mosolyogva a lánnyal, mire ő összepréselve ajkait bólint. Várom, hogy elkezdje mesélni, barátja mégis hogyan reagált, mikor előadta neki, hogy mi a helyzet, ő azonban nem mesél, feltűnően csöndben van. - Ugye, hogy nem fogadta olyan rosszul, mint azt vártad? - kérdezem, arcomon amolyan én megmondtam mosoly pihen, de csak mert tudom, hogy a velem szemben álló lány nem veszi sértésnek. Alana arcára döbbenet ül ki, szemei elkerekednek, meglepettnek tűnik.
- Mire gondolsz? - kérdezi, arcára zavart mosoly ül ki.
- Az egyetemre - vágom rá gondolkodás nélkül. Egy-két percre kínos csönd áll be közénk, Alana bambán néz fel rám, ajkai 'o' alakot formálnak.
- Én még nem is mondtam neki, hogy felvettek - nyögi ki. Arcom megnyúlik, kezd az egész túl komplikált lenni, Alana homlokán tucatszámra jelennek meg a ráncok.
- Az előbb, amikor összefutottunk megkérdezte én mit szólok hozzá. Azt hittem, tőled tudja - reagálok. Alana nemlegesen megrázza a fejét, arcáról a tündéri mosoly eltűnik, nagy levegőt vesz, amit aztán ki is fúj.
- De akkor kitől tudja? - kérdezi Lana, úgy néz fel rám, mintha nekem tudnom kellene a választ erre a kérdésre.
- Ezt talán tőle kellene megkérdezned - válaszolok, a velem szemben álló lányt vállánál fogva fordítom nekem háttal, így szembe fordítva az épp felénk közeledő barátjával. - Gyerünk kislány.

_________________________________________________

Sziasztok Drágák! 

Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Mindenkinek még így utólag is! <3 

Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy az első fejezet elolvasása után - amiben azért lássuk be, nem sok minden történt - négyen felfognak iratkozni a blogra.. ez egy nagyon kellemes meglepetés volt! Köszönöm mindenkinek, aki sok szerencsét kívánt a továbbiakban, a cseréket is köszönöm, és külön szeretném megköszönni FantasyGirlnek a designra érkező dicséretét! 

Köszönöm a nyolc pipát és még egyszer a négy feliratkozónak, hogy végül is az ismeretlenbe vetve magukat feliratkoztak! Remélem a második fejezet is legalább annyira tetszett, mint az első. 

Nem is rabolnám tovább a drága időtöket; szép hétvégét. 

Ölel, Lettischa